Legkeresettebb alkotók
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Patkó Károly keresett alkotó
    Patkó Károly
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János

Ország Lili Tanulmányok

  1. Ország Lili - Fal előtt
    1. A labirintusban bolyongó emberre rátelepszik a kétely, a szorongás, az elhagyatottság érzése, ugyanakkor sarkallja a dolog misztikuma, a felfedezés varásza, a folytonos találkozás az ismeretlennel. Aki itt jár, annak elhivatottnak kell lennie, s képesnek arra, hogy meglelje és megértse korok, kultúrák, elődök jeleit a falakon, hogy azok, mint Ariadné fonala elvezessék az útvesztőben váró titokhoz, valami végső, megfoghatatlan igazsághoz. A labirintusban bolyongó ember bármerre lép, bármerre fordul falakat lát maga körül.
      Ország Lili minden munkáján falakat láttat velünk. Élete - mint minden emberé - labirintus, melyben önmagunkat találjuk meg, s közepén a halál rejtőzik. Mindemellett az ő érzékeny lelke a falak között a lét egyetemes titkait, mítoszait is megélte közös ősi tudatunk labirintusán száguldva végig. Laczkó Ibolya szavaival: "Ez az útvesztő egyszerre az éné és a történelemé is, dimenziói egyszerre végesek és végtelenek."
      Vörös téglafal - az útvesztő kezdete. Előtte áll a kislány (Fal előtt, 1955). Emlékkép egy gyermekről, akit akkor még Ösztereicher Lilinek hívtak, Ungváron élt borkereskedő édesapjával, s szép fiatal édesanyjával. A legtöbb időt mégis anyai nagyanyjával töltötte, akitől megtanulta, hogy az átlagból ki kell emelkednie, bármiben legyen is tehetséges. Sokat rajzolt, 12 éves korától már tudatosan festői pályára készült. Első tanára Róbert Miklós volt, aki budapesti kiállításokon kalauzolta, s Ungvárra írott leveleiben értőn bírálta korai műveit.
      A zsidóüldözés, a háború kézzelfogható kegyetlensége azonban hamarosan vörös téglafalként tornyosult az ünneplőruhás, nagykalapos idill fölé, életre szóló nyomot hagyva a kamaszlányban. Árva kisgyermekké zsugorodva - mint Kertész Imre regényének kisfiú főhőse - , sorstalanul várta sorsát egy ungvári téglagyár falai közt, ahová a helyi zsidókat terelték össze 1944 tavaszán. Minden vagyonukat hátrahagyva, a szabad ég alatt táboroztak több mint egy hónapig, fejadagjuk egy deciliter leves és tengernyi szenvedés. Anyjával és öccsével csak abban bízhattak, hogy a Budapesten tartózkodó apa még időben megszerzi a mentességet adó papírokat, mielőtt a vonat elindulna velük Auschwitzba.
      Az óra fenyegetően lebeg a képen a lányka felett, talán a kassai állomás órája. A haláltáborba tartó szerelvényen már alig kaptak levegőt, mikor az még utoljára megállt Kassán. Órákig várakoztak itt, aztán a mentességet kapottakat leparancsolták a vonatról, az ő nevük is szerepelt az életet jelentő listán. Megmenekültek, de a szorongás, a félelem falai már szilárdan megkötöttek a finom lelkű lány tudatában. A háborút végülis hamis papírokkal Budapesten bujkálva vészelte át, s csakhamar megkezdhette tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. A posztnagybányai iskola vezető egyéniségének, Szőnyi Istvánnak a keze alá került. "A tanulni nagyon vágyó, megbízható tanítvány azonosulni látszott mesterével...Átvette a plein air továbbfejlesztéséből kialakuló, a látvány szépségével hatni akaró érzékeny tiszta festőiséget, lírai hangvételt, puha színeket." - írja S. Nagy Katalin a korai időszakról. Időközben Ország Lilire változtatta a nevét, de a főiskola befejezése után már mást is meg akart változtatni: "Tulajdonképpen ki akartam üríteni magamból mindent, amit tanultam, mivel egyátalán nem elégített ki�Az a fajta festői látás még nagyon erősen kötött, nem tudtam tőle szabadulni. , mégis erre törekedtem, mert felületesnek tartottam, nem tartottam saját ügyemnek." - emlékezik. Az ötvenes évek elején céltalanul keresgélte azt a témát, amin keresztül megtalálhatja "saját ügyét". Tárgyat keresett, amivel kifejezheti magát, tárgyat, melynek rajzolata leginkább egybevágó belső világának sziluettjével. Megfestett egy szomorú, magányos kórót, de méginkább vonzotta egy titokzatos, emeletes magtár, börtönszerű sárga falaival (Magtár, 1955). Ösztönösen lelte meg e magtárban a tudatalattijában felépült falat, befelé tekintve látta meg a szorongás falait az ungvári Moskovits-téglagyár vöröslő tömegét, s a labirintusok titokzatos tekervényeit. Mint írja: ...rá is találtam a tárgyakra. Tárgyként most már a falak jelentkeztek."
      A művek nagyrésze múzeumokba, magángyűjteményekbe vándorolt. Ritka alkalom, hogy a főművek jórészét birtokló id. Vasilescu János gyűjteményéből kerülnek felkínálásra az életművet meghatározó darabok. Új tulajdonosuk e művek révén nap mint nap bejárhatja az emlékezés elfeledett ösvényeit.
  2. Ország Lili - Születés II.
    1. Bálint Endre, akivel ebben az időszakban kötött mély barátságot, a tapasztalataival, éleslátásával segítette őt. Így emlékszik erre a korszakra: "Amikor 1953-ban megnéztem Ország Lili képeit, számomra csak a magtárnak és a kórós képnek volt olyan jelentése, amelyről egyrészt ráismertem a művész valódi énjére, másrészt a jövőjére is azokból a sajátos tartalmakból, amelyek e képekből szinte kiáradtak. ...E két képpel vette kezdetét Ország Lilinél az úgynevezett szürrealista periódus.
      Ország Lili ki akarta festeni magából a szorongásos álmokat, a léleklabirintus zegzugaiból feltörő képeket, összefüggéseket. Meg akarta őket ragadni a vásznon, hogy szembe tudjon nézni velük, hogy szembe tudjon fordulni félelmeivel. " Miért is kerestem a falakat, miért akartam épp falakkal valamit mondani, vagy egy figurával, vagy egy olyan térábrázolással, amiben egy bizonyos szorongást, félelmet, börtönérzést lehet megsejteni? - mind azért, mert ezek az érzések mind bennem voltak és első óhajom a piktúrával szemben az volt, hogy engem magamat fejezzen ki, azt, hogy hogyan látom a világot." - vallotta. Képein útvesztőben tapogatózó asszonyként látja a világot, kinek fekete árnyéka már tudja, hogy hol keresse a titkot, biztos mozdulattal mutat a bezártság kőfalára (Fekete ruhás nő, 1956), vagy fátylas, reneszánsz szépségű madonnaként, kinek belső tisztasága dacol az őt körülvevő iszonnyal, fenyegetettséggel (Szorongás, 1955), vagy a már említett kalapos kislányként, ki a fal elé taszítva szemkötő nélkül áll szembe a már felsorakozó halállal (Fal előtt, 1955). Az 1956-ban készült Rózsaszínruha című műve is a deportálás rémisztő emlékét idézi. A habos lányruha, a gyermeki illúziók örökre ott maradtak felakasztva a kassai állomás póznáján, míg a sínpár fut tovább a hideg éjbe a megsemmisülés felé.
      A magyar festészetben szinte példa nélkül, a klasszikus szürrealizmus hangján szólaltak meg e vallomásai. Nagy hatással volt rá Chirico, akivel érezte a "rokon vonást", a "rokon alapérzést". Ugyanebben az időben készült szürrealista montázsai viszont Max Ernst művészetével mutatnak párhuzamot. Világa legtöbb hasonlóságot a cseh származású festőnővel, Toyennel mutatja, kinek szürrealizmusát egyfajta "szomorú poézis, líraiság" jellemzi.
      A Rákosi korszak nyomasztó légköre is csak erősítette szorongásos érzéseit. Ez időtájt a Bábszínházban kellett megtalálnia a megélhetést, hiszen festészete a legkevésbé sem felelt meg a kor propagandaelvárásainak. Itt dolgoztak többen is a korábbi Európai Iskolások közül, ez a szellemi légkör meghatározó volt Ország Lili művészetére.Kép a Vasilescu-gyűjteményből.
  3. Ország Lili - Tenger úszó figurával
    1. 1956-ban már úgy látta, hogy túlságosan könnyen alkotja szürrealista képeit, ugyanakkor azt is érezte, hogy egyfajta irodalmi-pszichológiai területre tévedt. Változtatnia kellett, festőileg tovább akart lépni. Szűknek találta már az ortodox szürrealizmus reneszánsz terét, a kötött színek, figurák, és falak területéről át akart jutni egy oldottabb képi világba. "Tulajdonképpen meg kellett törnöm a falat, �azt a vizuális falat, amit eddig építettem." - emlékezik. A tenger úszó figurával című 1957-es műve már ennek az új fejezetnek a következő sorokban bemutatott darabja: "Ezután néhány képet festettem, ahol egyáltalán nem voltak falak, hanem földi rétegek voltak, amik mintegy falként jelentek meg. Szimbolikusan eltemettem magam. Eltemetésem egy-egy képemen meg is jelent múmia formában. Valahol el akartam aludni. Altattam magam, hogy elfelejtsem azt a sok borzalmat, amit ebben az időszakban képileg éltem át. Föl kellett szabadulnom és ezt próbáltam egy álmon keresztül." Ez a festmény az álmok világába menekítette, oda, ahol barátja Bálint Endre már jó ideje oltalmat talált. Művészetük most került a legközelebb egymáshoz. Bálint álomábrái, mint a Fagyhalál múmiája, vagy a sápadtfényű fogyó hold, most Ország Lili világában hullámzó földrétegekből felépült csend-falba temetődtek. "A kis holdat úgy jelöltem meg: ez maradt belőlem" - emlékezik. Korok egymásra rakódott üledékei, egymás alól kibomló régi és még régebbi idősíkok rétegződése földben, falban, ez már az a táj, amit aztán végig is járt, ahol a későbbiekben önmagát is megtalálta. Most még nem kutatta a múlt rétegeinek titkait, egyszerűen csak közéjük temetkezett, csendre, békére vágyott zaklatott korszaka után. Ez a munkája már tudatos csatlakozás Vajda, Bálint, Korniss látásmódjához és értékes példája egy nagy tehetség önálló arculatának kialakulásának.
      Azonban nem élhetett bepólyázott tetszhalottként a földben. A szorongások, a szürrealista önmarcangolás után szinte törvényszerű volt, hogy az enyhet adó feloldást a transzcendens irányába kereste. Bulgáriai és oroszországi utazásain, a rilai és a zagorszki kolostorok félhomályában találkozott a szláv ikonok csodájával, a vallás misztikumával, az ikonfestők mélységes alázatával, mely lelkével rokon volt. A Születés II. című 1958-as művét akár tekinthetjük ezen új ikonos korszak születésének is. A burokban érkező gyermek egy szentkép sziluettjeként került fel a falra, keresztény szimbolikájával feledtetve annak korábbi nyomasztó jellegét. "A figurák nem a fal előtt jelentek meg...Az angyalok vagy az ördög így kivetülve már a falra, érzésben nyilván sokkal bíztatóbb, inkább hitet adó annak, aki mint én oly korok után nosztalgiázik, amikor erős hit inspirálta a művészeket." - e változásról. A tér illúzióját elhagyva a falon értelemszerűen síkban jeleníti meg absztrahált figuráit. Hatással volt rá az ikonok "horizontális-vertikális kompozíciója", ugyanakkkor Vajda Lajos szigorával teremt rendet a képen.Kép a Vasilescu-gyűjteményből.
  4. Ország Lili - Kis rekviem (Tanulmány a rekviemhez) 0,1965
    1. A szentendrei szerb templomok, házak finom rajzolatát ugyanúgy ott érezzük e keleti kolostorok által ihletett munkáján, mint Bálint Endre Párizsban festett Hastingsi házain (1959) vagy Roueni látomásán (1959). Közös szellemi gyökereiket bizonyítva, hiszen ezidőtájt Bálint Párizsban élt, így nem láthatták egymás munkáit. Színei felszabadultak, a színek "inspirálták egyik képről a másikra". Így ír erről S. Nagy Katalin: " Élénk kék, lilásvörös, melegszürke rendkívül finom árnyalatait használja. Misztikus sugárzás áramlik a szonorikus fénnyel megvilágított színekből, s a síkon látszólag alig kapcsolódó formák között. Semmi nem plasztikus, a testiség nélküli formák úsznak, lebegnek a megfoghatatlan, titokzatos közegben, a mély tónusú színek a szorongás és öröm, felszabadultság és hit, szomorúság és bizalom különös elegyes érzetét keltik. Jó és rossz, szép és rút küzdelme, akárcsak a bolgár és orosz ikonosztázokon. S az ellentétek nem is ellentmondások, összetartoznak, ezért nem feszültség, hanem nyugalom, megbékélés keletkezik."
      Egy gregorián dallam túlvilági békéje zengi be a képet, a kékesszürke fényben derengő falakat, melyek már megtisztultak téglavörös fájdalmuktól, így a Születés című mű már nemcsak bibliai idézet, hanem egy szorongó festőnő csodás újjászületése.
      Az ikonos korszakban múmiaszerű angyalokat, szenteket, csontokat rajzolt a falakra, majd egyre erősebben érezte, hogy figurái azonosulnak a fallal. A málló rétegek alatt még ősibb jeleket keresett, mint aki most nyeri vissza emlékezetét, a kövekben egyre távolabbi világok nyomai kezdtek felsejleni. "Tovább kellett lépnem a múltba, távolabb kellett keresgélnem, hogy hol is érzem magam otthonosabban...keresem már a köveket, dacára annak, hogy még nem is tudom hol vagyok." - írja. Asszír, babilóniai, egyiptomi kőtömbökön tapogattak emlékezetének ujjai. Most már nem szent mítoszokat akart a kőfalakon megjeleníteni, hanem a történelem köveiből maga akart mitikus falakat építeni. 1960 táján városalaprajzokat kezdett festeni. Olyan múltbéli városokét, melyek benne éltek, olyan városokét, melyekben valaha benne élt. Ebben az évben készítette el az Aranyváros című képét, mely még nagyon színes volt. Az élmény legbelülről fakadt, s csak később, mikor Prágába utazhatott, akkor ismerte fel, hogy ez a város nem más, mint az ő Aranyvárosa. A prágai zsidó temető kövei közt járva már biztosan tudta - Bálint Endre képcímével élve - hogy "itt már jártam valaha". A kövekben megtalálta azokat a tárgyakat, melyekre művészetének szüksége volt, de nem a hagyományos értelemben - mint mikor a látvány inspirálja a művészt - hanem, úgy, hogy a külvilágban végre ráakadt azon dolgokra, melyeket mindig is magában hordott, így ezek belső világának realitását igazolták. Most már kiigazodott a labirintusban, ismerte a sikátorokat, a városokat a királyok korából, tudta az utat az ókori poliszokban. Otthon érezte magát. "Szinte úgy éreztem, hogy valaha ott jártam, hogy a házakat föl kell építenem, és templomokat kell fölépítenem, végig kell járnom sok labirintusban, meg kell néznem a panaszfalakat." - emlékezik. Az élmények erősen torlódtak benne, lázasan dolgozott Fiáth János utcai apró, egyszobás lakásában, alig győzte kivárni, hogy a festék megszáradjon, már folytatni akarta a munkáját. Kolozsváry Ernő írja erről a korszakról: "Úgy lépted át a történelmi idő határait, ahogy belső nyugtalanságod követelte. Ezekben a sosemvolt városokban nosztalgikus mániákussággal cipelsz bennünket Jeruzsálem falaitól Bábelig, Kelet kapuján át Nekropoliszig. Hogy a sor betetőződjön a Rekviem hét táblájával, melyen száguldva léped át tér és idő síkjait, Urtól Hirosimáig. Ezeket a tereket belülről építetted kifelé, szellemükben annyi az új, hogy az idő mélyebb rétegeiből merítesz, pontosabban a múltat mint idősíkot toltad a jelenbe úgy, hogy jövőt formáló lehessen�.Ebben az egyidejűségben olyan mély alázata érintett meg a történelemnek, és ezáltal feltárulkozó érzelmeidnek, hogy alig mertél a színekhez nyúlni. Szorongó magányod lelki attitüdjei halk szürkéken és fojtott barnákon át vezetnek a bársonyos feketékig."
      Színei felvették a pusztuló városok monokróm arculatát, így ezekkel a művekkel már egyértelműen kialakult senki máshoz nem hasonlítható egyéni kifejezésformája.

      Kép a Vasilescu-gyűjteményből.

  5. Ország Lili - A történelem lapjai
    1. E képek világa nem nosztalgia a történelmi múlt iránt, hanem érzékelése a folytonosságnak, kövek, életek, nemzedékek, kultúrák, az emberi lét egymásra épülésének. Ennek az 1965-ig tartó korszaknak hét táblába való sűrítése a Rekviem hét táblán, elpusztult városok és emberek emlékére című mű (1963). Gyászmise ez a leomló városfalakért, melyeket öröknek, ledönthetetlennek hiszünk, mégis elenyésznek, bensőséges imádság az elpusztult élőkért, kiknek porladó csontjait temetők őrzik, szellemüket kövekbe vésett jelek idézik. S fohász ez a mű a fényért, az erőért, a hitért, hogy minden megint és megint újjászülessen. Képzeletbeli kápolnájába zárta a táblákat, mint egyedüli összefoglalást.
      Ha a Rekviem a város alaprajzos képek szintézise, akkor a Tanulmány a Rekviemhez (1965) című kép a szintézis szintézise. Ez a festmény átkarolja az ötéves periódust. A romvárosok jellegzetes szürkéi és barnái közt felragyog a ritkán használt kék és vörös, mint az elsőként festett Aranyváros harsány színfoltja, ugyanakkor a mű felfelé áramló örvénylése, reményt adó zeneisége a Rekviem utolsó táblájának hangulatával rokon. Rombolás után építés, halál után élet. A vért lemossa a kövekről az idő, a kövek elszürkülnek, a sorsok történelemmé válnak. Kultúrákon új kultúrák, a romokra új városok települnek, mint ahogy a halványuló jelekre erősebbek, az aprózódó tömbök helyére szilárdabbak kerülnek. Nem csak visszatekintés ez a mű, hanem jövőbe mutatás is, hiszen az alaprajzok itt már inkább jelek, ezzel mintegy átvezetve a nézőt a művész következő periódusába. Kép a Vasilescu-gyűjteményből.
  6. Ország Lili - Zöld falak
    1. Ebben az időben barátai dr. Rácz István majd Kolozsváry Ernő műgyűjtők már vásárolták munkáit. Mindketten a klasszikus képek gyűjtésétől Ország Lili műveinek hatására fordultak a kortárs művészet felé. 1966-ban Izraelbe látogatott, ahol sikeres kiállítást rendeztek műveiből. Az ősi városokban sétálva döbbent rá,hogy a házak, a kapuk, melyet ösztönei festettek mind valóságos díszletek. A deja vu élmény megrendítő volt. "Én sétáltam már ebben a városban, sétáltam itt kétezer évvel ezelőtt. Az ijesztő az, hogy már tíz éve festem Jeruzsálemet és most hogy találkoztam vele szemtől szembe, nem tudom, hogy lesz-e bátorságom még festeni azt - emlékezik. Közben itthon is kezdték műveit megismerni. 1967-ben került sor első gyűjteményes kiállítására Székesfehérvárott, majd a következő évben bemutatkozhatott Budapesten.
      A jelekhez, a betűkhöz mindig is vonzódott. Mint S. Nagy Katalin írja: "...folyamatosan fordított a német nyelvű kabala irodalomból, s behatóan foglalkozott a számmisztikával. Kijegyzetelte A Teremtés könyve című zsidó misztikus traktátust, mely részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a világ betűkből és számokból áll. .."
      A városképek köveit egyre inkább írásszerűen rakta le, majd jeleket, betűket rótt a falakba, megidézve korokat, ahogy azok egymásba íródtak. "Egymásba omló időket idéznek az Alaprajzok és Romok, és megszűnik a betű egyetlen értelmezése, hiszen a betűkből építményt, a romokból alaprajzot, az alaprajzokból betűt és mindebből építményt ékít és képeket épít és a majdani emlékezés előképeit vetíti a térbe." - vélekedik Bálint Endre. Kövek, betűk, titkok, mítoszok sejtelmes bujócskájával teremtette 1966-1969-ig tartó úgynevezett írásos korszakát. Ennek a korszaknak szinte emblematikus főműve A történelem lapjai (1969) című festménye. Itt nem a falakon tűnnek fel a jelek, mint az írásos képek legtöbbjén, hanemaz Írás metamorfózisához hasonlóan a falakról rétegekben lepergő papirusztekercseken. Az égett szélű, szétmálló, sérülékeny anyag érzékelteti a rájuk írt üzenetek, kultúrák kiszolgáltatottságát az idő kérlelhetetlen folyamának. E korszakra jellemző a barna monokróm színvilág, melyben lüktetnek a papiruszdarabok, rajtuk ókori kultúrák feljegyzései, elfeledett, majd újra megfejtett hieroglifák, rejtélyes héber betűk, arab írásjelek. Az egyik lap elfed, a másik leszakad, állandó a változás, a pusztulás, mégis fejet kell hajtanunk az írás csodája előtt, mely megkísérli meghosszabbítani a gondolat, a szellem létét a végtelen felé.
      A festményt 1979-ben egy spanyolországi kiállítást követően meg akarta vásárolni a madridi Prado, amit az akkori kultúrpolitika természetesen megakadályozott.Kép a Vasilescu gyűjteményből.
  7. Ország Lili - Őr palota előtt
    1. 1969-ben önálló kiállítása volt Rómában, az olasz kritikák méltatták, barátja Pilinszky János írt róla a római Il Poliedroban. Ekkor kötött barátságot a kultúrtörténeti könyveiről is ismert Paolo Santarcangelivel, aki később is pártolta művészetét. Éveken át rendszeresen visszatért Rómába, Pompejibe, Herculaneumba. A látottak a benne rejlő érzésekre rezonáltak. Mint Németh Lajos írta: "�Ország Lili a pompeji romváros légkörében élte át leginkább mindazt a jelentést, amelyet a történelmet sugalló ősi falakból, kövekből kiolvasott. A nagy múlt tárgyi töredékei alkalmasak voltak arra, hogy mobilizálják a leki mélystruktúra erőit és lehetővé vált a mítoszok emléktöredékeinek a történelem dimenziójának formába öntése." Olyan főműveket festett ebben az időben, mint a Kiáltás, a Románkori Krisztus majd a Madonna képek sorozata.
      A színeket a kifejezés hangulatához most már szabadabban választotta, monokróm hatásukat fenntartva. Pompeji vörösök, azúr kékek, márvány fehérek. Aztán az emlékezés lencséjén át megjelentek az Zöld falak (1972).
      "Egy jó tenyérnyi törmelék
      akkorra már a teremtmények arca." - írja Pilinszky a jóbarát, kinek költészete oly közel állt hozzá. Zöld falak málló felszíne alatt találkozott az ősök nyomaival, megbújva kövek "redőiben", "ezer rovátka rajzában". Kanyarulatok közt felbukkanó labirintus faldarabok, korok, mítoszok folyama a kép, mely hidat ver múlt, jelen, jövő közé, a knosszoszi útvesztőtől a nyomtatott áramkörökig. A mű várakozó ülő figurája és hangulata már átvezet az utolsó korszakához, az 1974-től kezdődő Labirintus sorozathoz.
      A labirintus korszak egyik gyönyörű darabja az Őr palota előtt (1976) című mű, mely az emberi sorstörténet felülnézete, s gyászos fekete csendjében ugyanakkor egy emberi sors küzdelmes története. Az őrangyal a bejáratnál vár, szoborszerű tömbje nyugtat: Ne félj!
      Ezek a művek a megszerzett tudás birtokában íródtak. Már nem tapogatott tanácstalanul a történelem és sorsa labirintusában, a tornyosuló falak közül a kiválasztottak erejével emelkedett fel, hogy a megvilágosodottak nyugalmával már felülről láttassa a zegzugos rendszert. Angyalként szállt el a labirintus felett, ugyanakkor e csodás metamorfózisban békésen vette tudomásul, hogy emberi útja utolsó állomása felé tart. "Az a labirintussorozat, amit festek most, az én labirintusom. Ezen végig kell mennem, és én úgy megyek végig, hogy megfestem. Borzalmas kín, de itt nem lehet megalkudni. Ezt be kell járni." - írta. A sötét kapu ajtaja azonban bezárult.
      A művek nagyrésze múzeumokba, magángyűjteményekbe vándorolt. Ritka alkalom, hogy a főművek jórészét birtokló id. Vasilescu János gyűjteményéből kerülnek felkínálásra az életművet meghatározó darabok. Új tulajdonosuk e művek révén nap mint nap bejárhatja az emlékezés elfeledett ösvényeit.
  8. Ország Lili - Panaszlevél
    1. Ország Lili képein már a kezdetektől megjelennek a falak. Így festményei időbeli egymásutániságukban, mint faldarabok építik fel azt a labirintus, mely kanyarulataiban elénk tárja egyedülálló művészetét. A gettóban átélt halálfélelem szürreális téglafalai elől egy éles fordulattal menekül ikonos korszakának szakrális csendjébe, hogy lerombolhassa a nyomasztó falakat, s köveiből majdan újra építkezzen. E kövekből képein ókori városfalak alaprajzait álmodja meg, olyan városokét, ahol még soha nem élt, bár azok mindig benne éltek. Majd a városképek alkotóelemeit már egyre inkább írásszerűen rakja le, hiszen mindig is vonzotta a jelek, betűk titokzatos világa. Gyerekkorában nagy hatást tett rá kabbalisztikus tanokkal foglalkozó nagybátyja. Később ő maga is fordított a németnyelvű kabbala irodalomból és belemerült olyan zsidó misztikus tanokba, melyek szerint a világ betűkből és számokból áll, s az írásjeleken keresztül megismerhető a világegyetem, s megközelíthető Isten. Így hát kőfalak, papiruszok, betűk sejtelmes bújócskájával megteremtette 1960-69-ig tartó írásos korszakát. E munkáiban jelek tűnnek fel agyagtáblán, szürke falakon, melyek málló felszínükkel érzékeltetik a rajtuk megjelent üzenetek, kultúrák kiszolgáltatottságát az idő kérlelhetetlen folyamának, hogy hol fennmaradjanak, hol pedig holt nyelvként süllyedjenek el a történelem sodrában. E korszakra jellemző a szürke, barna színvilág, melyben lüktetnek a lelökődő faldarabok, rajtuk ókori világok feljegyzései, elfeledett, majd újra megfejtett hieroglifák, rejtélyes héber betűk, arab írásjelek. Állandó a változás, a pusztulás, mégis fejet kell hajtanunk az írás csodája előtt, mely megkísérli meghosszabbítani a gondolatot a végtelen felé. (E korszak egyik főművét - egy 1979-es spanyol kiállítás anyagából - a madridi Prado meg akarta vásárolni, de az akkori kultúrpolitika megakadályozta.) Az 1973-as Panaszlevél című mű érett, szintetizáló alkotás, mely visszanyúl az írásos képek eszközrendszeréhez, de a korábbi egyetemes mondandónál sokkal konkrétabb, sokkal személyesebb, itt a művész az emberiség történetéből kizárólag a zsidóságra koncentrál . Mint egy nép történelme, hite, sorsa, úgy sorakoznak a papirusztekercsek az idő múlásában. Egyes részek aranybarna izzásban pusztulva válnak enyészetté, más részek viszont a kő szilárdságával őrzik tartalmukat a kollektív emlékezetben. Ez Ország Lili bizonyossága, melyet a kép stabil vertikális, horizontális szerkezetével törvénnyé emel. A veszteséget, az elmúlást átszövi a maradandó. A misztikus számú tíz tekercs utáni tizenegyedik félig kilépve a kép teréből megjelenít valami jövőbe nyúló folyamatosságot. Ország Lili Panaszlevélhez hasonló főműveinek megszerzésére egyre ritkábban nyílik lehetőség. E munkák már alkotójuk életében vagy múzeumokba, vagy nagy magángyűjteményekbe kerültek (Rácz István, Kolozsváry Ernő, id. Vasilescu János gyűjteménye). E kollekciók tulajdonosai otthonukban féltve őrzik kincseiket, míg más esetben - a gyűjtemény egybentartásának szándékával - múzeumoknak ajánlják fel teljes anyagukat. Id. Vasilescu János is így tett, amikor Győr városának adományozta képeit. Kivételes alkalom, hogy egy ilyen "visszatartott kedvencet", mint a Panaszlevél, megvásárolhasson valaki, s saját falán csodálhassa Ország Lili évezredes látomásait, álmait.

      Kiállítva:
      - 1979 Ország Lili kiállítása, Műcsarnok, Budapest
      - 1981 Ország Lili kiállítása a Vasilescu gyűjteményből, Művelődési Ház, Sárvár
      - 1984 Vasilescu gyűjtemény, Budapest Kiállítóterem, Budapest
      - 1992 Ország Lili művei a Vasilescu gyűjteményben, Színházgaléria, Nyíregyháza
      - 1993 Ország Lili művei a Vasilescu gyűjteményben, Művészetek Háza, Pécs

      Irodalom:
      - Vadas J.: Panasz-fal-képek. Élet és irodalom, 1979. máj.5.p.12.
      KM

  9. Ország Lili - Aranymadár
    1. Kiállítva:
      - 1984, Vasilescu gyűjtemény, Budapest Kiállítóterem

      Reprodukálva:
      - Id. Vasilescu János gyűjteménye, Budapest, 1999. 194.o. Irodalom:
      - Szabadi J.: Ország Lili festészete. Képzőművészeti Almanach I Budapest, 1969. 123.o. Kikiáltási ár: 1.000.000 Ft Leütési ár: 1.300.000 Ft

  10. Ország Lili - Sikátorok déli napsütésben
    1. A gyermekkorban átélt holokauszt emléke, a gettóvá alakított ungvári téglagyár fala szorította Ország Lilit korai képeinek vészjósló terébe. A magyar művészetben szinte egyedülálló klasszikus szürrealizmus hangján szólalt meg fájdalma, ahol az illuzionisztikus térben kafkai falak magasodnak mindenütt, szorongatva, bezárva, összezsugorítva a kiszolgáltatott lelket. Ez az életérzés egyre erősebben fojtogatta, így az ötvenes évek második felétől kezdődő új korszakában - Vajda Lajos és Bálint Endre kifejezésmódjához közelálló képein - már a falak, mint súlyos földrétegek nehezednek múmiaszerű alakjára. Az élve eltemetés borzalmas állapotából csak a transzcendens irányába vezethetett kiút, hogy katakombák, korpuszok, szentek, azaz az ikonos képek világán át egy szakrális erőben a szorongás falai végre leomoljanak. A ledőlt falból maradt a kő, s kultikus funkciója a sírkő. A prágai zsidó temetőben 1960 körül találta meg az ő köveit. Úgy érezte, most született újjá, s saját falainak lehullott elemeiből újra építkezhetett. Városokat épített. Olyan városokat ábrázolt képein, melyekben sohasem élt, s azok mindig benne éltek. Már nem a falak magasodtak fölé, hanem tér és idő, s saját személyes pusztulásának korlátain is felülemelkedve már a magasból láttatta azokat, hogy a romokká váló falak, s a szétgurult kövek formáinak lüktető ritmusában megéljük egykori virágzó civilizációk, kultúrák könyörtelen enyészetté válását, az ősi Ur városától a XX. századi Hirosimáig. A néhai épületek minden egyes kövébe beleálmodta azok lakóinak sorsát. Korábbi félelmei már a kollektív elmúlás és a kollektív emlékezés érzésévé transzformálódtak. Az üres kövek a képeken, mint emberi sorsok üzennek, s a prágai zsidó temető sokat sejtető dermedt csendje száll rá a kihalt városokra..

      Ezzel az új mondanivalóval megszületett senkivel össze nem téveszthető képi világa, melyben a felülnézetben ábrázolt romok szövevényei jelképi értelmű épületelemekkel keverednek, s ahol mindent szürkék, feketék, okkerek monoton színvilága jellemez. Németh Lajos szerint: "Érződik némi rokonság e képek faktúrájának üteme és Kemény Zoltán reliefjeinek felületjátéka között. Ezek azonban inkább csak véletlen, külsődleges találkozások...Ország Lili stílusa egyéni, ősi élmények inkarnálódnak benne."

      Ebben az 1960-tól 1965-ig tartó városalaprajzos korszakában olyan jelentős műveket alkotott, mint az Exodus, Necropolis, Város a királyok korából vagy a Rekviem hét táblán, elpusztult városok és emberek emlékére című alkotást, melyet egy antifasiszta mementó kápolna szárnyasoltárának szánt.

      A Sikátorok déli napsütésben című festmény szintén oltárkép kialakítású, triptichon. A városalaprajzos korszak egyik emblematikus főműve, mely számos itthoni és külföldi kiállítást megjárt, s az Ország Lili monográfiában egész oldalas elemzés méltatja jelentőségét.

      A képen halványszürke ősi romok rétegződnek egymásra, nemzedékek által koptatott kövek, templomok alaprajzai. Majd rájuk még újabb korok rakódnak, erőteljes, világos képletek, napsütötte épületek és utcácskák fény és árnyék szerkezetei. Rombolás és építés a történelem kettőssége. Aztán a baloldali táblán a szürke színvilágból kitűnik egy vöröslő forma. A vörös szín halvány, szinte már lekopik a kövekről, s a távoli múltba vész, mégis nyomasztó. Hatására a sikátorok barakkok közötti szűk utcákká alakulnak. S a pusztulás tovább fokozódik. Pilinszkyvel szólva:
      "éles kövek közt árnyékom csörömpöl
      fáradt vagyok, kimeredek a földből."

      A középső tábla felső képletei már csövekhez hasonlítanak, melyek, mint a halálgyár kéményei sorlakoznak. De a kép lüktető ritmusában, mint a rombolást az építés, úgy a halált is felváltja az élet. A jobb oldali tábla csőszerű alakjai egyértelműen tekercseket mintáznak, bennük az írásjel, melyek hirdetik a gondolat elpusztíthatatlanságát, s ezáltal egy nemzet létének folytonosságát. Ezt a gondolatmenetet erősítendő, távolabbról nézve a legfelső kusza kőrétegek írásjelekké válnak, csodálatos erejükkel elvezetve Ország Lilit következő "írásos" korszakához.

      Analógiák
      - Ország Lili: Kis rekviem, 1965, magántulajdon

      PROVENIENCIA
      - Egykor a Kolozsváry-gyűjteményben

      KIÁLLÍTVA:
      - Ország Lili egyéni kiállítása, Hadassa "K" Klachkin Gallery, Tel Aviv, 1966.
      - Ország Lili egyéni kiállítása, István király Múzeum, Székesfehérvár, 1967.
      - Ország Lili egyéni kiállítása, Műcsarnok, Budapest, 1979.
      - Ország Lili festményei a Kolozsváry-gyűjteményben, Tihanyi Múzeum, Tihany, 1987.
      - "Ungarische Malerei in den 60-er und 70-er Jahren im Spiegel der Kolozsváry Sammlung, Győr", Collegium Hungaricum, Bécs, 1995.
      - Modern magyar művészet a Kolozsváry-gyűjteményben, Műcsarnok, Budapest, 1998.

      IRODALOM:
      - S.Nagy Katalin: Ország Lili, Budapest, 1993, 26. és 80. oldal (téves reprodukcióval)  
      KM

  11. Ország Lili - Fent és lent (Emlék)
    1. Az 1950-es évek végén Ország Lili még nem találja önmagát. Makacsul cipeli falait, a falakat, amelyek benne élnek, de eddig bárhogy jelenítette meg azokat, mindig bezárták, mindig fojtogatták. Korábban a klasszikus szürrealizmus hangján szólaltak meg vallomásai. Feloldhatatlan szorongás és iszonyatos magány jellemezte ezt a korszakát. 1956-ban már túlságosan rutinszerűnek érezte az alkotást, s a szűknek talált ortodox szürrealizmus teréből át akart jutni egy oldottabb képi világba. Ezután néhány síkra komponált képén szinte élve eltemette magát. Itt a falak mint földrétegek borították be múmiaszerű alakját.A képileg átélt borzalmak elől így az álmok világába menekült, oda, ahol jó barátja Bálint Endre már jó ideje oltalmat talált. Művészetük most került legközelebb egymáshoz. Lelkének legmélyebb pokoljárása után Ország Lili az enyhet adó feloldást a transzcendens irányába kereste. Ikonos korszakában szakrális szimbólumokat festett szorongásainak fagyos falára, s a szentképek meleg arany színeivel oldotta fel azokat. Vajda Lajos és Bálint Endre világát idéző struktúrák vetültek a falakra, egyre elvontabb és többértelmű jelentést hordozva, mígnem az absztrahált alakzatok lassan azonosultak magával a fallal. A csoda ekkor következett be. Már nem mítoszokat akart megjeleníteni a falakon, hanem maga akart mitikus falakat építeni, falakat, városokat megjeleníteni, olyan városokat, melyekben úgy érezte, valaha benne élt. Végre megtalálta a szorongások falaiból kivezető utat: "festés közben úgy éreztem, valami varázslatos, furcsa képességem támad: én a XX. század magasságából, és annak kíváncsiságából és annak kíváncsiságával lenézhetek az emberiség múltjára. Megláthatom ott lent a múlt rétegeit, romvárosok alapfalait. Bejártam az idő mélységeit és kiszabadultam a falak közül, mert föléjük tudtam emelkedni."
      1959-ben megfesti az Iszfaháni mesét, majd 1960-ban az Aranyvárost több változatban. Ezzel megkezdődik városalalaprajzos korszaka. E műveire azonban még rávetül a korábbi ikonos világ aranyló fényárja, s a munkásságában csak itt, elszigetelten megjelenő keleti színorgia. Így az Ország Lili életművét meghatározó városalaprajz sorozat első igazi darabjának az itt szereplő Fent és lent című művet kell tekintenünk.Az Aranyváros ellenpontozásaként megszületett alkotásban már megjelenik a pusztulástól, az elmúlástól féltő országi attitűd. A kép alsó részén még az ikonos hatást jelző kőstruktúrák építik fel az "aranyvárost", mely már felveszi a későbbi művek visszafogott szürkéit, barnáit. Ország Lili egyre mélyebbre hatolva az idő folyamában már kiigazodik az elhagyott városok útvesztőiben, ókori poliszok romjaiban, hogy ezáltal megidézze a letűnt sorsokat, elpusztult mítoszokat, kultúrákat. A megkopott, elhalványult városfalak szürkeségében ez a pusztulás rejtőzik. A csend, a kő, a körvonalak, s egy fekvő múmiaszerű alak, ez mind, ami itt lent maradt. Fent az aranyló Napot felváltja egy vészjósló sötét korong, benne romok, sírkőszerű alakzatok, s e napfogyatkozásban szétterül az elmúlás.Az éteri háttér világosságában kifakulnak, szinte feloldódnak a kövek, az alaprajzok, s végérvényesen mindent felemészt a felejtés. "Ország Lili művészete: az emlékezni akarás - írja Bálint Endre - emlékezni jelek eredendő értelmére. Emlékezni a jelent a múlttal összekötő tartalmakra. Még pontosabban az ő jelenét meghatározó tartalmakra." Az alkotó e művel rátalált gyökereire, művészi biztonságára, s ezek után robbanásszerű munkakedvvel ontotta magából azon alkotásait, melyek oly egyedivé tették.Ezt az életműben döntő szereppel bíró művet csak egyszer láthatta a közönség, 1966 novemberében Tel-Avivban, a Hadassa "K" Klachkin Galleryben. Ott vásárolták meg és így maradt ott, az ősi civilizáció földjén. Most, több mint negyven év múltán, a kép visszajutott oda, ahol annakidején egy kivételesen tehetséges magyarországi zsidó nő keze által megszületett.
      KM

  12. Ország Lili - Tükröződés
    1. Amikor Bálint Endre 1953-ban megpillantott Ország Lili kezdeti zsengéi közt egy elárvult magtárat és egy szomorú kórót ábrázoló képet, már biztosan látta a festőnő énjét és reményteli művészi jövőjét. Olyan mélyről felsíró magánnyal és annyi lenyelt könnyel találkozott ebben a kissé még kezdetleges két munkában, amelyekre rezonálnia kellett egy olyan művésznek, aki mint vallotta szorongások közt váltotta képekké önmagát. E két alkotással kezdődött Ország Lili szürreális korszaka.
      A dermedt szorongás világában fogantak ezek a művek, patkánytól rettegő fátyolos madonna formájában, domboldalon iszkoló kutya alakjában vagy a kövezeten otthagyott fél pár cipők elárvult sorában. A tér, melyben e motívumok megszólalnak, a magány sápadt birodalma, melyet vagy a kőfalak útvesztői vagy a végtelen űr ugyanazzal a bejárhatatlansággal határol.
      Ennek a térnek a perspektivikus mélysége terül szét síkká a szürrealista korszak utolsó képein, ugyanis Ország Lili kollázsaiban, mintegy kísérletezve, - Vajda és Bálint hatására - síkban rendezte el alakzatait, s e kollázsok tapasztalataiból merítve alakította át utóbb egész festészetét. A kétdimenziós szerkesztés már átvezet a későbbi ikonos, majd az ezt követő városfalas periódusba, hiszen Bálint Endre gondolatával élve: "Minden olyan festészeti közlés, ami szakrális vonatkozású, nem térhet ki a montázstechnika alkalmazásai elől." (Hiszen az alkotók) "nem akarnak teret hazudni elénk és mögénk."
      Bálint szakmai véleményével folyamatosan támogatta az útkereső festőt, Ország Lili átlépett a klasszikus értelmezésen, s késői szürreális képein, 1957-től, szorongó világát már a bálinti líraibb felfogásban festette. Formái egyszerűsödtek, letisztultak, egy koncentráltabb tartalmat kifejezve kerültek montázsszerűen egymás mellé a vászonra.
      E periódus jeles darabja a Tükröződés című mű. A kép álomszürke ködében, kollázsaiból ismert oválissal határolva, mint távcső beszűkült látóterében fókuszálódik a téma. A fekete tojásforma zárja be a látomást, s mint egy tudatunkba minduntalan visszatérő álmot, az emlékképet a festmény közepébe koncentrálja. Emlékét egy házról, mely vajdai tisztasággal áll, megidézve minden emberi melegséget, őseink emlékét, létünk biztonságát. Emléket egy ungvári házról, melyet 30 pengővel, egy váltás fehérneművel, s egy kis élelemmel kellett elhagyniuk 1944 szomorú tavaszán. Minden értékük odaveszett, egy 18 éves zsidó lány illúzióival együtt.
      A festményen fagyos jövőképként tükröződik gyárfallá a házfal. Úgy rettenti ez a tükörkép az eredeti szimbólum békéjét, mint Bálintnál egy fölébe telepedő súlyos fekete angyal, vagy Vajdánál egy szénnel újra rárajzolt vicsorgó szörnyeteg. Sorsuk úgy látszik más formában, de azonos belső vibrációkban hordozta a halál jeges leheletét.
      A Moskovits téglagyárban gyűjtötték össze azon az áprilison az ungvári zsidókat, köztük a szép és fiatal Ország Lilit és édesanyját. Napi egy deciliter leves jutott nekik és mellé tengernyi rettegés.
      Ez a téglagyár verődik vissza a ház vészjósló fordított képeként a művön, mint ahogy emlékezésének minden felülete ezt a börtönné váló gyárfalat tükrözi. Korábbi képein ezek a falak zárják el a teret labirintussá szerveződve (Feketeruhás nő, 1955) vagy máskor tornyosuló hátteret adnak egy szerencsétlen, szorongó kislánynak (Kislány fal előtt, 1955).
      A téglagyár faláról "lecsorgó vöröslő fájdalom" azonban már a végállomást idézi. A kémények képében megjelennek a halálgyár kéményei, az elfogyó élet az elfogyó holdban testesül, hogy fenyegető, vékony pengeként meredjen a fekete világba. Ez az utolsó stáció. Auschwitz. Ország Lili anyjával együtt meg tudott menekülni az odatartó vonatról, de a tükörkép azóta is makacsul kísérte, mint ahogy kísér ma is megannyi megsebzett embert, nemzedékeken át , genetikusan továbbtükrözve a kitörölhetetlen borzalmat.
      KM

  13. Ország Lili - Tükörkép (Város oválisban)
    1. Aki ismeri Ország Lili művészetét, az bizonyára ismeri azt a képét is, melyen egy kislány valami mérhetetlen magányban egy nagy vörös téglafal előtt áll (Kislány fal előtt, 1955). Aki viszont még többet szeretne tudni Ország Lili művészetéről, annak meg kell ismernie az 1957-ben festett Tükörkép című művet,
      úgyis mondhatnánk, hogy aki látta Ország Lilit, a kislányt, az keresse meg a fal elől immár hiányzó felnőttet is.
      A magyar festészetben szinte egyedülálló ortodox szürreális korszakában a művész dermesztő félelmeit egy olyan illúzionisztikus térbe szerkesztette, melyet a falak útvesztői vagy a végtelen űr ugyanazzal az átjárhatatlansággal határolt. Egy idő után azonban túlságosan szűknek találta ezt a teret érzései pontos megidézéséhez, s átlépett a szürrealizmus klasszikus értelmezésén. Szorongó világát ettől kezdve már a Bálinti felfogással rokon, líraibb megközelítésben festette. Ikonos korszakába átvezető utolsó szürreális munkáin már a perspektivikus mélység síkká terül, a formák leegyszerűsödnek, letisztulnak, hogy egy koncentráltabb tartalmat kifejezve, a Barcsaytól tanult konstruktív rendteremtést alkalmazva kerüljenek montázsszerűen egymás mellé a vászonra.
      E változás jegyében kerül a már említett vörös téglafal is e képre.
      A korábbi direktebb üzenettel együtt a fal elé állított sorstalan leány is eltűnik. Ami marad az az ungvári téglagyárból kialakított gettó vöröslő fájdalma, és a hiány, a lány hűlt helye, a bizonytalanságból fakadó rettegés érzése, a bűntudat. S a fal előtt hagyott űrbe belehajol a sápadtan fogyó hold.
      A gyárfal fejjel lefelé áll a festményen, mint a tudat víztükrében reflektáló emlék, lefele fordul, mint egy figura alsó fele a sors kártyáján.
      A finom áttételes közlésen túl az teszi ezt a képet kiemelkedő művé az életműben, hogy a festő saját művészi pályáját értelmezi és összegzi benne. Mégpedig nem visszafelé tekintve, hanem annál izgalmasabban, a még meg nem történtbe előre. Ország Lili látnoki képességeiről számos történetet ismerünk, de felesleges utalnunk ezekre, hiszen letűnt korok megsejtett világáról szól egész életműve.
      E művén is mint egy távcsőbe nézve lát bele a jövőbe, így rajzolódik ki a kép ovális fókuszában elkövetkező munkássága és hitvallása. Soha nem látott mesés jelenésben egyesülnek alkotói korszakai, az aktuális szürreális világ, melyet átsző
      a most bontakozó ikonos korszak formakincse, s előtűnik kőfalak és kapuk formájában a majd csak három-négy év múltán megfestett városképek előfutára. Új falak jelennek meg, melyek kiszabadítják a bezártságból, utat nyitnak térben, időben, hogy bejárja a labirintusokat, hogy elmúlt korok üzeneteit olvassa ki a jelekből, hogy az ősi romvárosok lakója legyen.
      A képen e vízióban megpillantjuk Ország Lili leendő életművét. Ugyanakkor egyértelműen tudatja velünk, hogy ebben a szellemi építkezésben a távoli múltból felényúló kőfalak árnyékában a szürreális képek bezáró, szorongató falai mindig is megmaradnak. Heliopolisz tövében mindig ott lesz a kislány mögötti vörös téglafal, Bábel kövei alatt mindig ott fog tükröződni a gettóvá alakított ungvári téglagyár.
      Bár a kislány felnőtt lett, s így többé nem látjuk sírni, e képben Ország Lili mégis megerősít bennünket abban, hogy emelhet ő bármilyen évezredes falakat, azt a másikat soha nem tudja feledni.

      Proveniencia:
      - Egykor a Kolozsváry-gyűjteményben
       

  14. Ország Lili - Architektúrák (Régi városok kapuja)
    1. 1960-ban Ország Lilit a prágai zsidó temetőben érte a "nagy találkozás".
      Rátalált a valóságban is azokra a kövekre, melyeket már régóta magában hordott. Ez a temető benne volt, s egyre biztosabban érezte, hogy korábbi útkereső korszakait maga mögött hagyva ezeket a köveket kell festenie.
      Köveket, melyek dacolnak az idővel, melyek jellé válva hordoznak egy elmúlt sorsot, melyeknek kopott erezetében az érzékeny szem meglátja a néhai embert. Ország Lilinek üzentek a kövek, s ő mint egy médium emlékezett.
      A málló rétegek alatt még ősibb jeleket keresett - mint aki most nyeri vissza emlékezetét - a kövekben egyre távolibb világok nyomai kezdtek felsejleni. "Tovább kellett lépnem a múltba, távolabb kellett keresgélnem, hogy hol is érzem magam otthonosabban....keresem a köveket, dacára annak, hogy még nem is tudom hol vagyok." - írta. Most már nem szent mítoszokat akart a kőfalakon megjeleníteni, hanem a történelem köveiből maga akart mitikus falakat építeni.
      1960 körül kezdett városalaprajzokat festeni. Olyan múltbéli városokét, melyek benne éltek, olyan városokét, melyekben valaha benne élt.
      Ebben az évben készítette el az Aranyváros című képet, az élmény legbelülről fakadt, s csak később, mikor Prágába utazhatott, akkor ismerte fel, hogy ez a város nem más, mint az ő aranyvárosa. A prágai zsidó temető kövei közt járva pedig már biztosan tudta - Bálint Endre képcímével élve - "itt már jártam valaha".
      A kövekben megtalálta azokat a motívumokat, melyekre művészetének szüksége volt, de nem a hagyományos értelemben - mint amikor a látvány inspirálja a művészt - hanem úgy, hogy a külvilágban végre ráakadt azon dolgokra, melyeket mindig is magában hordott, így ezek belső világának realitását igazolták. Most már ismerte a sikátorokat, a városokat a királyok korából. Otthon érezte magát. "Szinte úgy éreztem, hogy valaha ott jártam, hogy a házakat föl kell építenem, és templomokat kell felépítenem..." - emlékezett. Az élmények erősen torlódtak benne, lázasan dolgozott Fiáth János utcai apró lakásában, alig győzte kivárni, hogy a festék megszáradjon, már folytatni akarta a munkát.
      Kolozsváry Ernő írta erről a korszakról: "Úgy lépted át a történelmi idő határait, ahogy belső nyugtalanságod követelte. Ezekben a sohasem volt városokban nosztalgikus mániákussággal cipelsz bennünket Jeruzsálem falaitól Bábelig, Kelet kapuján át Nekropoliszig. ...Ebben az egyidejűségben olyan mély alázata érintett meg a történelemnek, és ezáltal feltárulkozó érzelmeidnek, hogy alig mertél a színekhez nyúlni. Szorongó magányod lelki attitűdjei halk szürkéken és fojtott barnákon át vezetnek a bársonyos feketékig." Színei felvették a pusztuló városok monokróm arculatát és egyértelműen kialakult senki máshoz nem hasonlítható egyéni kifejezésmódja.
      Ország Lili Architektúra című műve jellegzetes darabja város-kép sorozatának.
      Így lehetne akár a Jeruzsálem falai (1962) vagy a XX. századi freskó (1966) emblematikus triptichonjainak egyik táblája is. Ugyanakkor e korszak egyik záró alkotása, így a kép közepén sötétlő boltozat formájú alakzatot jelképesen tekinthetjük a romvárosok világára rácsukódó utolsó kapunak is.
      Szemből kapu, fentről alaprajz, vaskos épület. Testes darabok és kisebb elemek sűrű kapcsolódásából alakult ki ez a masszív struktúra. Ország Lili tudta, hogy a pusztuló kövek egymásra illesztésével nyerhetők csak gránitkeménységű falak, hogy egykori sorsok üzeneteiből, temetők kőtábláiból, romok szétguruló tömbjeiből, ezredévek egymásba fonódó kultúrájából születhet csak meg művészete. Ez a sötétlő templomalaprajz, ez a barnásszürke tömör, összekapcsolódó forma jelöli mindazt, ami örök.
      Körülötte porladó, málló falak, elhalványuló, errodálódó alakzatok, azok, melyek lassan elfelejtődnek. De ami egymásra épült, összekötött, az áll.
      Ez az architektúra, az építészet csodája.

  15. Ország Lili - Tenger úszó figurával
    1. Proveniencia:
      - korábban a Vasilescu-gyűjteményben

      Kiállítva:

      - Ország Lili művei a Vasilescu-gyűjteményben, Művészetek Háza, Pécs, 1993. augusztus 23. - szeptember 27., katalógus: 14.

  16. Ország Lili - Kártyák
    1. Kiállítások:
      - Ország Lili egyéni kiállítása, Győri Műcsarnok, 1971
      - Ország Lili egyéni kiállítása, István király Múzeum, Székesfehérvár, 1972
      - A "Kolozsváry kis gyűjtemény", Xántus János Múzeum képtára, Győr, 1974
      - Ország Lili egyéni kiállítása, Műcsarnok, Budapest, 1979
      - "Ország Lili festményei a Kolozsváry-gyűjteményben", Tihanyi Múzeum, Tihany, 1987

      Reprodukálva:
      - S. Nagy Katalin: Ország Lili, Budapest 1993, 35. oldal, 11. kép

  17. Ország Lili - Ikonfal III Arany-barna Madonnák
    1. \n

       

      Megdöbbentő élményt jelentett Ország Lilinek a prágai zsidó temető meglátogatása 1960-ban. A temetőben összezsúfolódó több mint tizenkétezer sírkőben, mint elmúlt sorsok töredezett mementóiban találta meg először azokat az építőköveket, melyek üzenetét egymásra rakva alkothatta meg olyan hitelesen múltat idéző falait. Városalaprajzokat kezdett festeni, olyan városokét, amelyek régóta benne éltek, olyan városokét, amiben valaha benne élt. „Szinte úgy éreztem, hogy valaha ott jártam, hogy a házakat fel kell építenem és a templomokat, végig kell járnom sok labirintusban, meg kell néznem a panaszfalakat.” A városok törmelékeiben idézte meg a letűnt sorsokat, mítoszokat, kultúrákat, hogy felrázza szunnyadó emlékezetünket. Művei színeiben már felveszik a pusztuló városok monokróm arculatát. Ebben a korszakában már kialakul senki máshoz nem hasonlítható egyéni kifejezésmódja. Ez a festészet nem nosztalgia a történelmi múlt iránt, hanem érzékelése a folytonosságnak, az emberi lét szakadatlan egymásra épülésének.

      1966-ban a városképek köveit egyre inkább írásszerűen rakta le, hiszen mindig vonzotta a jelek, betűk misztikája. A kövek hullámzó rajzolata helyett most már a fal felületére, s annak mélyebb rétegeire koncentrál, egymásra íródott üzenetek után kutatva. Kövek, betűk, titkok, mítoszok sejtelmes összeolvasztásával megteremtette 1966-tól 1969-ig tartó írásos korszakát. Jelek tűnnek fel agyagtáblán, szürke főfalakon, melyek kopottságukkal, málló felszínükkel érzékeltetik a rajtuk megjelenő üzenetek, kultúrák kiszolgáltatottságát az idő kérlelhetetlen folyamának. E korszakra jellemző a szürke, barna színvilág, e színekben jelennek meg a lelökődő faldarabok, rajtuk az ókori világok feljegyzései, elfeledett, majd újra megfejtett hieroglifák, rejtélyes héber betűk, arab írásjelek. Az egyik falréteg elfed, a másik leválik, állandó a változás, a pusztulás, mégis fejet kell hajtanunk az elvont jelek csodája előtt, mely megkísérli meghosszabbítani a gondolatot, a szellem létét a végtelen felé.

      Ezeken a falakon, ikonfalakon jelent meg 1969-ben a gyengédség, a fájdalom, élet és halál képi megfogalmazásaként a Madonna, karján a gyermek Jézussal. A téma központi motívuma a keresztény művészetnek. A kváderköveken vagy falrészleteken nem valóságosan jelenik meg a szinte fájdalmasan, fenségesen egy alakká olvadó két figura, az anya-gyermek kapcsolat évszázadok óta ábrázolt alapformája, hanem csak árnykép, lenyomat, a valamikori jelenlét bizonyítéka. Az osztott képmező többi rekeszén lazúrozással, kaparással, monotípia szerű eljárással kialakítva pedig csak az üres hiány, halvány kontúrvonal az egyszer volt bizonyossága és a talán egyszer újra lesz reménye látható. Ország Lili nem egyetlen Madonnát fest, hanem ikonfalat, melynek kazettáiban a múló idő más-más szegmenséből villantja fel az örök jelképet a töredezett, de tömbszerű kézzelfoghatóságtól egészen a fájdalmasan halványuló árnyékig. Ezt az idősíkot kiterjesztve - ahogy a labirintusok is nyomtatott áramkörökké válnak - úgy jutunk el a modern kor profán Madonnájáig, a tömegtermék idolokig, mely Andy Warhol művészetében nyer jellegzetes megfogalmazást. Az ő célja a motívumok sokszorozásával, sokszorosításával az egyformaság, a történelem ismétlődésének kifejezése. Warhol képsorozatának színvariációiban az új világ bálványa plakátszerű külsőséggé devalválódik.

      Ország Lilitől a sors megtagadta, hogy gyermeke legyen, talán éppen ezért alkotja meg a Madonna-képek sorozatát. Huszonnégy változatban, barna, zöld, kék, szürke variációkban ábrázolja a hitét. A sorozat darabjai különállóak, de mégis részei az egésznek. Jelen kép, az Ikonfal III. talán a sorozat legleszűrtebb, s tartalmilag a legbensőségesebb, de mindenképpen a legmonumentálisabb alkotása, s egyúttal az 1945 utáni magyar művészet egyik kiemelkedő műve. Nem véletlen, hogy a festmény annak a Rácz Istvánnak a tulajdona volt, aki a rendszerváltás előtti évtizedek egyik legjelentősebb magyar magángyűjteményét hozta létre kiváló érzékkel és választásokkal. Barátja és első gyűjtője volt Ország Lilinek, így mély, személyes érzelmi viszonyban állt műveivel, így ezzel az alkotással is.

      Kolozsváry Marianna

      \n
      \n \n \n \n

      Reprodukálva

      \n

      Reprodukálva:- S. Nagy Katalin: Ország Lili, Budapest, 1993., (101. oldal)

      \n \n \n \n

  18. Ország Lili - Attila utcai iskola
    1. Proveniencia:
      korábban Vasilescu János gyűjteményében

      Kiállítva és reprodukálva:
      - Vasilescu gyűjtemény. Budapest Kiállítóterem, Budapest, 1984. március 17. április 29. katalógus: 30.
      - Treasures Revealed. Selected work from the collection of Jill A. Wiltse and H. Kirk Brown III. The Art of Hungary 1890 1956 and the Honorable Nancy G. Brinker, former U.S. Ambassador to Hungary. An Exhibition to Commemorate the 50th Anniversary of the 1956 Hungarian Revolution. Emmanuel Gallery on the Auraria Campus in Denver, 2006. október, katalógus: szám nélkül
      - Hungarian Masterworks. Selected work from the collection of Jill A. Wiltse and H. Kirk Brown III. From Impressionism to Modernism at the Project Space of Charlotte Jackson Fine Art Inc., Santa Fe, New Mexico, 2008. katalógus: szám nélkül

      Reprodukálva:
      - Id. Vasilescu János gyűjteménye. Szerk.: Kolozsváry Marianna, Budapest, 1999. 171. oldal

  19. Ország Lili - Aranykapu
    1. Proveniencia:
      - korábban Ury Ibolya tulajdonában

      Kiállítva:
      -Öt művész kiállítása. Moss, Norvégia, 1973. katalógus: Ország Lili/42.

  20. Ország Lili - Párkák
    1. Proveniencia:
      - korábban Román József gyűjteményében

      Kiállítva:
      - Ország Lili festőművész kiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1977. november 9–27. katalógus: szám nélkül